2. rész – Bill

Egymásra nézünk Billel. Egész jól néz ki élőben, sokkal jobban, mint a képeken. Odasétálok az ágyamhoz, és leülök. Még mindig engem néz, én pedig őt. Alaposan végigmérjük egymást. Egyikünket sem hozza zavarba, a másik fürkésző tekintete. Elsőnek én nézek másfelé. Szemeim az alvó Tomra tévednek. Nézem, ahogy az ápolónő teszi a dolgát, utána pedig kisétál. Még mindig magamon érzem Bill tekintetét, ami már eléggé el kezdett zavarni.

- Öhm… Megtennéd, hogy nem bámulsz ennyire? – néztem rá félve.

- Ne haragudj, nem akartam ennyire bámulni… - jött zavarba. – Megkérdezhetem… mi történt a válladdal és a bokáddal?

- A suliba leestem a lépcsőről.

- Értem…

- És a bátyáddal mi történt? – picit meglepődött, hogy felismertem őket.

- Buliztunk a haverokkal, ő rengeteget ivott, megünnepeltük az eddigi jól sikerült koncerteket, de neki túl sok volt. Rengeteget hányt, és ezért kiszáradt.

- Azért ennyire ne vigye túlzásba legközelebb…

- Remélem, nem fogja.

Közelebb sétál az ágyam és Tom ágya közötti székre, majd leül rá. Rápillant az előbb letett cigis dobozomra.

- Te is cigizel?

- Aha.

- Én is és Tom is. Mióta vagy itt?

- Két napja.

- Meddig kell bent lenned még?

- Az egyik ápoló azt mondta még tíz-tizenkét napot.

- Valószínűleg Tom is. Hova jársz suliba?

- Mondták, már hogy túl kíváncsi vagy? – mosolygok rá – Most én kérdezek. Mióta cigizel?

- Nem tudom, már régóta. Te?

- Kb. két éve.

- Hány éves vagy?

- Tizenöt. Ti meg, ha jól tudom tizenhat.

- Igen. Mi a kedvenc számod tőlünk?

- Leb’ die Sekunde.

- Nekem a szám címe a mottóm. Mi a neved?

- Isabella Rhode.

- Szép neved van! Az enyém Bill Kaulitz, de ezt már tudod.

Még sokáig beszélgetünk, és észre sem vesszük, hogy lassan besötétedik. Bill maradt egészen a látogatási idő végéig. Lefekszek, és próbálok pihenni. Átgondolom a mai napon történteket, és hatalmas nagy mázlim van, hogy pont most kellett eltörnöm a vállam és a bokám. Hatalmas mosollyal az arcomon lépek át az álmok kapuján.