Örömmel jelentem, visszatértem! És ahogy ígértem, itt a dupla rész ^^
Reggel tízkor keltem, és észre sem vettem, hogy már délután egy óra van. Gyorsan megigazítom a hajam, és végignézek magamon. Mindent rendben találok, így felkapom a pink táskám, keresztbe rakom a vállamon, és kilépek az ajtón. Anya és Linda szülei úgy tudják, hogy egy ismerősünknél alszunk, Magdeburgban, de a koncertről nem esett szó. Az éjszakát egyedül töltjük majd a megállóban, de ketten leszünk, így nem lesz olyan hosszú. Azt még nem tudom, hogy fogunk aludni, de majd megoldjuk. Délután kettőre kell csak visszaérjünk, úgy hogy lesz még időnk körülnézni ott. Elsétálok egészen a parkig. Messze van, de jól esik a séta, jó idő van. Kettő óra előtt tíz perccel érkezek oda. Linda hamarosan meg is érkezik, így együtt folytathatjuk az utunkat.
- Meghallgattad a számaikat? - érdeklődök.
- Párat meghallgattam. Egész jók! - mosolyog rám.
- Ennek örülök. Azt mondtad te is, amit beszéltünk?
- Igen, azt. Pénzt is hoztam, hogy vegyek új ruhát.
- Az én is. Kaja, víz, meg pulcsi van?
- Igen, minden megvan, ami kell. Induljunk bevásárolni!
- Oké.
Elindulunk az egyik kedvenc ruhaboltunk fele. Egy óra múlva már megtaláltuk a tökéletes ruhákat, kisminkeltük magunkat, és átöltöztünk. Linda vett magának egy fekete rövidnadrágot, meg egy halálfejes fekete pólót, amin a halálfej lilán virít. Én pedig egy fekete miniszoknyát, egy fekete-pink csíkos topot, amihez illik a pink bőr tornacipőm. A hajunkat kiengedve hagytuk, aztán masnis csatot raktunk bele, mind ketten ugyan olyat, és ugyanarra az oldalra. Egyformán sminkeltünk, mind a ketten füstös szemeket varázsoltuk magunknak.
Elindulunk együtt a vonat állomásra. Gyorsan küldök Tomnak egy sms-t, hogy mikorra érünk oda, mert tegnap este mondta, hogy egész nap ráérnek, így bármikor mehetünk, csak hatra érjünk oda.
„Most indulunk a vonathoz, fél hatra ott leszünk.”
„Oké, ki megyünk Billel elétek, ahogy beszéltük. :D” jött a válasz.
„Oké *-*”
Fél óra múlva már meg is vettük a jegyeket, és felültünk a vonatra.
- Úgy izgulok, hogy milyen lesz! Olyan kíváncsi vagyok, hogy néznek ki élőben. Te már találkoztál felük, olyanok, mint a képeken?
- Én is! Élőben sokkal jobban néznek ki, mint képeken, majdnem kiestek a szemeim, mikor megláttam őket.
- Tényleg, jobban vagy már, azóta?
- Kicsit már igen. A lábam még nagyon fáj, de a vállamat próbálom kímélni, szóval az már nagyjából helyre jött.
- Remélem a bokád is hamarosan rendbe jön.
Az út további részében csendben ülünk egymás mellett, és a tájat nézzük. Hamar eltelik ez a két óra, és ott állunk az állomáson. Elindulunk arra, amerre a két fiút sejtjük, hamarosan meg is pillantjuk őket. Hatalmas mosollyal adnak nekünk két puszit, nekem még ölelést is, majd elindulunk velük együtt.
***
6. rész – Magdeburgi utazás
- Miket szeretnétek csinálni két és fél órát? – néz ránk Tom.
- Két és fél órát? Nem hatkor kezdődik a koncert? – lepődök meg.
- Nem, majd csak fél kilenckor kezdődik. Nyolcra kell odaérnünk.
- Hát akkor vezessetek körbe, nem voltunk itt még soha. – indult el Linda, mi pedig utána.
- Oké, jó ötlet, kíváncsi vagyok hol laktok, hova jártok suliba, meg mindenre. – nézek az ikrekre.
- Bemutatunk majd anyának és Gordonnak is. Anya sütött finom sütit.
- Hmm, sütiiii. Milyet sütött? – csillant fel Linda szeme.
- Csokisat.
- Az a kedvencem. Csokis süti jöhet bármilyen mennyiségben! Tényleg. Van nálam csoki. Kértek? – előveszem a táskámból, és feléjük nyújtom.
- Igen. – az ikrek egyszerre vetik rá magukat a csokimra, mi pedig barátnőmmel mosolyogva nézzük őket.
- Meg ne fájduljon a pocakotok, hogy ilyen mohók vagytok. – nevettem.
- Nekünk? Soha! – vigyorog Bill.
Miután befaltuk a hatalmas tábla csokit, elindulunk. Az ikrek megmutatnak mindent. Megmutatják, hogy hol szoktak vásárolni, hogy hova mennek bulizni, és azt a kis eldugott, gyönyörű, nyugalmat árasztó helyet is, ahova néha el szoktak látogatni. Egy tó, melyet szép zöld fű vesz körül, és virágok ezrei sorakoznak. Fák is vannak, éppen annyi, amennyi kell, így van árnyék, és napsütés is. A hatalmas tóban halak úszkálnak, nem túl mély a víz, így lehet benne úszni is.
- Ez csodálatos! – esik le az állam az elém táruló látványról.
- Igen, szerintem is. Itt mindig megnyugszom! – mosolyog Bill.
- Olyan jó nyáron úszkálni a vízben. Van, mikor még a halak is közelebb merészkednek hozzánk, így velük úszhatunk. Imádom ezt a helyet. Néha eljövünk ide Billel, ilyenkor megfeledkezünk mindenről. – mesél Tom.
Elindulunk, és egy fa alá letesszük a táskánkat, én pedig előkapom a fényképezőgépem. Gyönyörű ez a táj, muszáj megörökítenem. Imádok fényképezni. Amikor csak lehet, megragadom az alkalmat, és csinálok pár képet. Mindenről, ami éppen akkor előttem van, még a leg apróbb dolgokról is. Ez az életem. A művészet jelent számomra mindent. A festészet is nagyon közel áll hozzám, na meg az írás. Rengeteg novellám van, és verseim is akadnak. Még néhány dalszöveget is írtam, de azokra nem igazán vagyok büszke, így nem is mondom szinte soha. Szeretnék egyszer kiadatni egy könyvet, el is kezdtem egyet, a negyede már megvan.
- Szeretsz fényképezni?
- Igen, Tom, nagyon szeretek, mindent lefényképezek, amit szépnek találok. – mosolygok rá, majd csinálok pár képet.
