Nem leszek

Sajnálom, de egy ideig nem leszek.. Amin tudok, jövök :(

7. rész – Első sorban

Fél óra múlva már rengeteg kép lett. Az ikrek végig csillogó szemekkel figyelték, amit csináltam, most pedig leültünk vissza Linda mellé. Elkezdtünk beszélgetni.

- Mit csináljunk? – nézett ránk a feketehajú.

- Menjünk úszni! – vigyorgott az ikre.

- Akkor hogy fogunk kinézni a koncerten? Mindenki minket bámul, majd.

- Na és? Legalább nem néztek majd úgy ki, mint mindenki más. – nevetett Tom.

- Hát az igaz. – nevettem én is.

- Inkább menjünk el fagyizni, van egy fagyizó a közelben. – Mondta Bill, és abba az irányba mutatott.

- Jó ötlet, menjünk! – mindenki elindult.

Pár perc séta után megláttuk a fagyizót. Bementünk, mindenki kért, amit szeretett volna, és mint az úriemberek, az ikrek fizették a miénket is. Én ettem csokit, vaníliát, és epret. Linda zöldalmát, puncsot, és csokit, az ikrek pedig három-három gombóc csoki fagyit.

Sokat beszélgettünk, míg mind a négyen megettük. Mindenről, ami eszünkbe jutott. Gyorsan elrepült az idő, észre sem vettük, hogy már indulni is kell, így hát elkezdtünk a helyszín felé sétálni. Nemsokára oda is értünk. Az ikreknek sietniük kellet a többiekhez, ezért mi a nézőtér felé vettük az irányt.

- Olyan izgatott vagyok! Vajon milyenek lesznek élőben? Alig tudom elhinni, hogy ismerjük őket személyesen, és itt vagyunk a koncertjükön. Az első sorban. – mondtam barátnőmnek, miközben a még üres színpadot bámultam.

- Én is!

- Szerinted milyenek lehetnek a többiek? Georg és Gustav.

- Nem tudom, biztos ők is jó fejek. Bill és Tom nem hiszem, hogy bunkó parasztokkal barátkozna, és alapítana bandát.

- Ez igaz. Kíváncsi vagyok rájuk, milyenek élőben.7

Idegtépően hosszú volt ez a fél óra. Már a nézőtér tele volt. És akkor lekapcsolódtak a fények, csak a színpadot világították meg a fénysugarak. Feljöttek a színpadra.

- Sziasztok! Köszönjük, hogy ennyien eljöttetek! A legelső szám egy nagyon kedves barátunknak szól, a Leb’die sekunde. – mondta Bill a mikrofonba. A kedvenc számom. És azt mondta ez nekem fog szólni. Oh Bill. Rá mosolyogtam, aztán ő is rám. Megszólalt a szám, aztán pedig elkezdett énekelni. Kirázott a hideg, mikor megéreztem a dalban, hogy Bill és Tom csak nekem énekel és gitározik. Fantasztikus volt tudni, hogy fontos vagyok nekik.

1. rész – Örömmel

Egy átszerelmeskedett éjszaka után Bill mellkasára dőlve pihentem. Nagyon szerettem őt, ő volt a mindenem. Kicsi korunk óta szoros a kapcsolatunk. Ma van pont hat éve, hogy együtt vagyunk. Ritka, hogy valaki ilyen fiatalon, ennyi éven át együtt van a másikkal. Ő volt a legelső komoly barátom, és neki is én. Együtt ismertük meg a szerelmet.

- Lilian. – ült fel Bill az ágyon. – Szeretnék neked mondani valamit drágám.

- Mond csak nyugodtan, bármi is legyen az. – ültem fel én is, és kedvesem gyönyörű csoki barna szemeibe néztem.

- Mivel ma van pontosan hat éve, hogy együtt vagyunk, úgy érzem, most kell kimondanom. Nagyon szeretlek édesem, mindig is szerettelek, és örökké szeretni foglak. Csodálatos volt ez az együtt töltött hat év, és úgy gondolom, ez a mai gyönyörű napunk tökéletes befejezése lesz. Már ha te is szeretnéd. – nézett végig a szemembe. Egyik kezével az éjjeli szekrénye fiókjában keresett valamit. Kivette az apró kis dobozt. Kíváncsian figyeltem mire készül. Megint mélyen a szemembe nézett, és kinyitotta a dobozkát. – Egyetlenem. Hozzám jössz feleségül?

Ez a kérdése nagyon váratlanul ért, hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. Kisebb sokként ért. Hogy én a felesége? A boldogságtól a mennyekben éreztem magamat. Bill csak türelmesen várt, amíg felfogom a dolgokat.

- Igen, örömmel leszek a feleséged drágám! – mosolyogtam, majd a nyakába ugorva forrón és szenvedélyesen megcsókoltam. – Gyönyörű ez a gyűrű. Köszönöm!

- Érted bármit! – ölelt szorosabban.

Visszafeküdtünk, és elnyomott minket az álom.

***

Másnap reggel mikor felkeltem, Bill még aludt. Mindig sokáig aludt, ha nem kellett bemennie a stúdióba, és koncertjük sem volt. Nyomtam egy puszit az arcára, majd kimásztam az ágyból, és neki álltam reggelit készíteni újdonsült vőlegényemnek. Már több mint egy éve vele laktam, ugyanis a tizenhetedik születésnapomon költöztem hozzá. Anyáék csak azért engedték, hogy ilyen fiatalon elköltözzek, mert nagyon jól ismerik Billt, és a családját is, mivel már általánosba vele jártam egy suliba. Ott ismertem meg őt. Sokszor aludt már akkor is nálam, meg én is nála. Megbíztak benne, hogy vigyázni fog rám.

Mire megcsináltam a reggelit, a kávé is lefőtt. Már indultam volna vissza Billhez, mikor két kezet éreztem a derekam köré fonódni.

- Hmm, nagyon jól néz ki! – nyalta meg a szája szélét. – Köszönöm szívem!

- Neked bármit! - adtam puszit a szájára, majd meg is csókoltam.

Bevezető

Arra gondoltam, kéne valami új is, ezért elkezdtem egy pár részes fictiont írni, aminek a címe Nehéz döntés lesz. Nem hagyom abba a másikat sem, csupán jó egy kis változatosság is. :)

Nehéz döntés
Lilien Meier (18) és Bill Kaulitz (20) kapcsolata igencsak szoros gyerekkoruk óta. Fiatal koruk ellenére készek összeházasodni. Ám akad egy kis probléma. Bill megcsalja szeretett menyasszonyát Leona Müllerrel (20). Mikor ez kiderül, a lány otthagyja őt. Bill esküszik rá, hogy csak egy alkalomra kellett neki az a nő, ami igaz is, de Lilien már nem képes hinni neki. A fiú mindent megtesz annak érdekében, hogy megmentse a kapcsolatukat. Muszáj meghoznia élete legnehezebb döntését: felhagy a zenéléssel, és minden idejét a lányra fordítja, még ha az nem is kíváncsi rá. Ezek után sem biztos, hogy visszakaphatja egykori menyasszonyát.


Valakit érdekel? :D

Ma találtam meg ezt a számot, nagyon megtetszett, gondoltam kirakom :)

5. rész - Velük együtt * 6. rész - Magdeburgi utazás

Örömmel jelentem, visszatértem! És ahogy ígértem, itt a dupla rész ^^

5. rész – Velük együtt 

Reggel tízkor keltem, és észre sem vettem, hogy már délután egy óra van. Gyorsan megigazítom a hajam, és végignézek magamon. Mindent rendben találok, így felkapom a pink táskám, keresztbe rakom a vállamon, és kilépek az ajtón. Anya és Linda szülei úgy tudják, hogy egy ismerősünknél alszunk, Magdeburgban, de a koncertről nem esett szó. Az éjszakát egyedül töltjük majd a megállóban, de ketten leszünk, így nem lesz olyan hosszú. Azt még nem tudom, hogy fogunk aludni, de majd megoldjuk. Délután kettőre kell csak visszaérjünk, úgy hogy lesz még időnk körülnézni ott. Elsétálok egészen a parkig. Messze van, de jól esik a séta, jó idő van. Kettő óra előtt tíz perccel érkezek oda. Linda hamarosan meg is érkezik, így együtt folytathatjuk az utunkat. 

- Meghallgattad a számaikat? - érdeklődök. 

- Párat meghallgattam. Egész jók! - mosolyog rám. 

- Ennek örülök. Azt mondtad te is, amit beszéltünk? 

- Igen, azt. Pénzt is hoztam, hogy vegyek új ruhát. 

- Az én is. Kaja, víz, meg pulcsi van? 

- Igen, minden megvan, ami kell. Induljunk bevásárolni! 

- Oké. 

Elindulunk az egyik kedvenc ruhaboltunk fele. Egy óra múlva már megtaláltuk a tökéletes ruhákat, kisminkeltük magunkat, és átöltöztünk. Linda vett magának egy fekete rövidnadrágot, meg egy halálfejes fekete pólót, amin a halálfej lilán virít. Én pedig egy fekete miniszoknyát, egy fekete-pink csíkos topot, amihez illik a pink bőr tornacipőm. A hajunkat kiengedve hagytuk, aztán masnis csatot raktunk bele, mind ketten ugyan olyat, és ugyanarra az oldalra. Egyformán sminkeltünk, mind a ketten füstös szemeket varázsoltuk magunknak. 

Elindulunk együtt a vonat állomásra. Gyorsan küldök Tomnak egy sms-t, hogy mikorra érünk oda, mert tegnap este mondta, hogy egész nap ráérnek, így bármikor mehetünk, csak hatra érjünk oda. 

„Most indulunk a vonathoz, fél hatra ott leszünk.” 

„Oké, ki megyünk Billel elétek, ahogy beszéltük. :D” jött a válasz. 

„Oké *-*” 

Fél óra múlva már meg is vettük a jegyeket, és felültünk a vonatra. 

- Úgy izgulok, hogy milyen lesz! Olyan kíváncsi vagyok, hogy néznek ki élőben. Te már találkoztál felük, olyanok, mint a képeken? 

- Én is! Élőben sokkal jobban néznek ki, mint képeken, majdnem kiestek a szemeim, mikor megláttam őket. 

- Tényleg, jobban vagy már, azóta? 

- Kicsit már igen. A lábam még nagyon fáj, de a vállamat próbálom kímélni, szóval az már nagyjából helyre jött. 

- Remélem a bokád is hamarosan rendbe jön. 

Az út további részében csendben ülünk egymás mellett, és a tájat nézzük. Hamar eltelik ez a két óra, és ott állunk az állomáson. Elindulunk arra, amerre a két fiút sejtjük, hamarosan meg is pillantjuk őket. Hatalmas mosollyal adnak nekünk két puszit, nekem még ölelést is, majd elindulunk velük együtt. 

***

6. rész – Magdeburgi utazás 

- Miket szeretnétek csinálni két és fél órát? – néz ránk Tom. 

- Két és fél órát? Nem hatkor kezdődik a koncert? – lepődök meg. 

- Nem, majd csak fél kilenckor kezdődik. Nyolcra kell odaérnünk. 

- Hát akkor vezessetek körbe, nem voltunk itt még soha. – indult el Linda, mi pedig utána. 

- Oké, jó ötlet, kíváncsi vagyok hol laktok, hova jártok suliba, meg mindenre. – nézek az ikrekre. 

- Bemutatunk majd anyának és Gordonnak is. Anya sütött finom sütit. 

- Hmm, sütiiii. Milyet sütött? – csillant fel Linda szeme. 

- Csokisat. 

- Az a kedvencem. Csokis süti jöhet bármilyen mennyiségben! Tényleg. Van nálam csoki. Kértek? – előveszem a táskámból, és feléjük nyújtom. 

- Igen. – az ikrek egyszerre vetik rá magukat a csokimra, mi pedig barátnőmmel mosolyogva nézzük őket. 

- Meg ne fájduljon a pocakotok, hogy ilyen mohók vagytok. – nevettem. 

- Nekünk? Soha! – vigyorog Bill. 

Miután befaltuk a hatalmas tábla csokit, elindulunk. Az ikrek megmutatnak mindent. Megmutatják, hogy hol szoktak vásárolni, hogy hova mennek bulizni, és azt a kis eldugott, gyönyörű, nyugalmat árasztó helyet is, ahova néha el szoktak látogatni. Egy tó, melyet szép zöld fű vesz körül, és virágok ezrei sorakoznak. Fák is vannak, éppen annyi, amennyi kell, így van árnyék, és napsütés is. A hatalmas tóban halak úszkálnak, nem túl mély a víz, így lehet benne úszni is. 

- Ez csodálatos! – esik le az állam az elém táruló látványról. 

- Igen, szerintem is. Itt mindig megnyugszom! – mosolyog Bill. 

- Olyan jó nyáron úszkálni a vízben. Van, mikor még a halak is közelebb merészkednek hozzánk, így velük úszhatunk. Imádom ezt a helyet. Néha eljövünk ide Billel, ilyenkor megfeledkezünk mindenről. – mesél Tom. 

Elindulunk, és egy fa alá letesszük a táskánkat, én pedig előkapom a fényképezőgépem. Gyönyörű ez a táj, muszáj megörökítenem. Imádok fényképezni. Amikor csak lehet, megragadom az alkalmat, és csinálok pár képet. Mindenről, ami éppen akkor előttem van, még a leg apróbb dolgokról is. Ez az életem. A művészet jelent számomra mindent. A festészet is nagyon közel áll hozzám, na meg az írás. Rengeteg novellám van, és verseim is akadnak. Még néhány dalszöveget is írtam, de azokra nem igazán vagyok büszke, így nem is mondom szinte soha. Szeretnék egyszer kiadatni egy könyvet, el is kezdtem egyet, a negyede már megvan. 

- Szeretsz fényképezni? 

- Igen, Tom, nagyon szeretek, mindent lefényképezek, amit szépnek találok. – mosolygok rá, majd csinálok pár képet.

Helyzetjelentés

Sziasztok. Bocsi, hogy már rég volt rész, de el kellett utazzak, úgy hogy jövőhéten lesz csak rész. És kárpótlás képen, egyszerre kettőt hozok majd :)

Egy kis twincest *-*

Hoztam pár édes képet az ikrekről :3

4. rész – Tokio Hotel koncert

- Sziasztok. – mosolyog ránk.

- Szia, Bill. – köszönök neki.

- Szia, öcsi. Mi van a kezedben? – kérdezi tőle Tom.

- Hoztam nektek sütit. – teszi le az asztalra a dobozt. – Mindjárt jövök, szerzek valahonnan három tányért meg villát. – azzal ki is meg.

- Vajon milyen sütit hozott?

- Hamarosan kiderül. – mosolygok rá.

Pár perc múlva Bill ismét az asztal előtt áll és a tányérokra rak egy-egy szelet sütit. Kezünkbe nyomja, ő pedig leül a székre.

- Csokis süti. A kedvencem! – csillogó szemekkel eszi meg Tom az első falat sütit.

- Nekem is! – eszek belőle én is egy falatot.

- Van még, egyétek csak. Örülök, hogy eltaláltam mit szeretnétek. – mosolyog ránk Bill.

A következő egy hét hamar eltelt, és engem meg Tomot is hamarabb kiengedtek a vártnál. A vállam már sokat javult, de a bokám még mindig nagyon fájt. Neten, vagy telefonon minden nap beszélünk, tartjuk a kapcsolatot, aminek nagyon örülök.

- Tényleg, még nem is kérdeztem, hogy kerültetek ti ide Berlinbe, ráadásul kórházba, mikor Magdeburgba laktok? – kérdezem az ikrektől a telefonban.

- Hosszú történet. – kezd bele Tom. – Röviden az történt, hogy egy régi haverral ünnepeltük meg az eddigi koncertjeinket, és a bandát.

- Eljössz a holnap esti koncertünkre? – kiabál bele a telefonba Bill.

- Nem is tudom… Nem hiszem, hogy anya elengedne egyedül egy másik városba koncertre, ahol még soha életemben nem jártam, és ilyen messzire van innen.

- Gyere, el, kérlek, olyan jó lenne! Szeretnénk már látni! – Tom.

- Majd még meglátom, este majd még beszélünk a dologról. De most mennem kell, sziasztok!

- Oké, majd hívunk. Szia!

- Szia! – köszön Tom is.

Eljött a suli vége, én pedig hazafelé ballagok. Nem tudom, hogy kéne mondanom anyának, hogy elengedjen. Lehet, hogy el kéne hívnom magammal Lindát, a legjobb barátnőmet, hátha úgy elenged. Előveszem a telefonom, és felhívom.

- Linda! Meg kell hallgatnod a Tokio Hotel számait!

- A kik számait?

- Tokio Hotel. Egy fiatal fiúbanda, nagyon jók! Meg kell szeretned őket!

- És az nekem miért is lesz jó ha megszeretem őket? Azért mert holnap megyünk a koncertjükre Magdeburgba. Holnap kettőkor találkozzunk a parkban ahol szoktunk! Szia. – leteszem, mielőtt bármit mondhatna. Anyát is rá veszem, és holnap este már a koncerten leszünk majd. 

3. rész – Tom

Éjjel elég furcsát álmodok. Sétálok Tommal kézen fogva a parkban egész nap. Jól érezzük magunkat, aztán pedig leülünk egy padra, és nézzük a naplementét. Hirtelen megcsókol. Visszacsókolok. Kis idő múlva mindketten elindulunk haza. Hazakísér, és búcsúcsókot ad. Megköszöni ezt a csodálatos és romantikus délutánt, majd elindul haza. Miután elmegy, én felveszek egy kardigánt, mert már hűvös az idő. Mikor már úgy gondolom biztosan elment, és nem lát meg, kilépek az ajtón, és a tengerpart felé indulok. Már besötétedett, csak a hold és a sok milliárd csillag világít. Mikor odaérek, meglátom Billt, ahogy a parton ül a homokban. Mikor észrevesz, hatalmas mosoly terül szét tökéletes arcán. Feláll, és megölel. Egy puszit nyom a számra, majd hosszan megcsókol. Miután ajkaink elválnak egymástól, mindketten leülünk a homokba. Egyik kezével átkarolja a derekam, a másikkal pedig támaszkodik. Én vállára dőlve nézem a csillagokat, és a csendes tengert felváltva. Annyira romantikus. Bill sokkal szeretetéhesebb, mint Tom. Vele titokban vagyok itt, Tom úgy tudja, ott alszik Gustavéknál. Egymásra nézünk. Közelebb hajol, és megint megcsókol. Itt felébredek. Kinyitom a szemeim, majd szemeim elé kapom a kezem. A nap fénye bevilágítja az egész helyiséget. 

- Felébredtél kicsi lány? – hallok mag magam mellől egy hangot. Oda nézek, és szembe találom magam egy fekvő Tommal. Rám vigyorog, és mint tegnap az öccse, alaposan végigmér. 

- Mint látod, nyitva vannak a szemeim. Muszáj neked is meg az öcsédnek is ennyire bámulnotok egyfolytában? – pirultam el kissé. 

- Mondták már, hogy édesen alszol? – engedi el a füle mellett az előbbi mondatom. – Mit álmodtál? Többször is mondtad a nevem, aztán meg Billét is. 

- Öhm… semmit… vagyis… izé… nem érdekes. – nézek másfele. Zavarba jövök. Nem mondhatom el, hogy azt álmodtam, mindketten velem smároltak, ráadásul Billel titokban voltunk együtt. 

- Látom eléggé zavarba jöttél. – vigyorog megint. – Na, mindegy, látom felismertél minket, de én még nem tudom a neved. Hogy hívnak kicsi lány? 

- Isabella Rhode vagyok, és légyszi ne kicsi lányozz! – nézek rá ismét. 

- Ahogy akarod. Szép neved van! Hívhatlak Bellának? 

- Nyugodtan. 

- Hány éves vagy? 

- Tizenöt. 

- Cigizel? 

- Most te is ugyanazokat a kérdéseket fogod feltenni, mint az öcséd? – mosolygok rá. – Egyébként igen. 

Ekkor lépett be az ajtón Bill hatalmas mosollyal az arcán, egy nagy sütis dobozzal együtt.

2. rész – Bill

Egymásra nézünk Billel. Egész jól néz ki élőben, sokkal jobban, mint a képeken. Odasétálok az ágyamhoz, és leülök. Még mindig engem néz, én pedig őt. Alaposan végigmérjük egymást. Egyikünket sem hozza zavarba, a másik fürkésző tekintete. Elsőnek én nézek másfelé. Szemeim az alvó Tomra tévednek. Nézem, ahogy az ápolónő teszi a dolgát, utána pedig kisétál. Még mindig magamon érzem Bill tekintetét, ami már eléggé el kezdett zavarni.

- Öhm… Megtennéd, hogy nem bámulsz ennyire? – néztem rá félve.

- Ne haragudj, nem akartam ennyire bámulni… - jött zavarba. – Megkérdezhetem… mi történt a válladdal és a bokáddal?

- A suliba leestem a lépcsőről.

- Értem…

- És a bátyáddal mi történt? – picit meglepődött, hogy felismertem őket.

- Buliztunk a haverokkal, ő rengeteget ivott, megünnepeltük az eddigi jól sikerült koncerteket, de neki túl sok volt. Rengeteget hányt, és ezért kiszáradt.

- Azért ennyire ne vigye túlzásba legközelebb…

- Remélem, nem fogja.

Közelebb sétál az ágyam és Tom ágya közötti székre, majd leül rá. Rápillant az előbb letett cigis dobozomra.

- Te is cigizel?

- Aha.

- Én is és Tom is. Mióta vagy itt?

- Két napja.

- Meddig kell bent lenned még?

- Az egyik ápoló azt mondta még tíz-tizenkét napot.

- Valószínűleg Tom is. Hova jársz suliba?

- Mondták, már hogy túl kíváncsi vagy? – mosolygok rá – Most én kérdezek. Mióta cigizel?

- Nem tudom, már régóta. Te?

- Kb. két éve.

- Hány éves vagy?

- Tizenöt. Ti meg, ha jól tudom tizenhat.

- Igen. Mi a kedvenc számod tőlünk?

- Leb’ die Sekunde.

- Nekem a szám címe a mottóm. Mi a neved?

- Isabella Rhode.

- Szép neved van! Az enyém Bill Kaulitz, de ezt már tudod.

Még sokáig beszélgetünk, és észre sem vesszük, hogy lassan besötétedik. Bill maradt egészen a látogatási idő végéig. Lefekszek, és próbálok pihenni. Átgondolom a mai napon történteket, és hatalmas nagy mázlim van, hogy pont most kellett eltörnöm a vállam és a bokám. Hatalmas mosollyal az arcomon lépek át az álmok kapuján.

1. rész – Új szobatárs

Már megint egy unalmas nap… Még mindig nem engedtek haza, és még egy ideig nem is fognak. Két napja kerültem kórházba, csonttörés miatt. Eltört a vállam, meg a bokám, és enyhe agyrázkódást kaptam. A suliban megbotlottam, és leestem a lépcsőről. Szerencsére nem tört ki egy fogam se, és nem tört el semmim a vállamon és a lábamon kívül. Valószínűleg tíz-tizenkét napot bent tartanak, legalábbis ezt mondták az orvosok.

Csak fekszem az ágyamon, és bámulom a plafont. Annyira unalmas itt. Egész nap csak zenét hallgatok. Pár napja találtam egy új bandát, akik nagyon megtetszettek. Még nagyon fiatalok, korombeli fiúk. Nem egy ismert banda, de szerintem nagyon jók, és még sokra vihetik.

Már nagyon nikotin hiányom van, azonnal rá kell gyújtanom. Kimászok az ágyból, és megpróbálok ráállni a lábamra. Nagyon fáj a bokám. Lassan sántítva elindulok az ajtó felé, és kikukucskálok. Az ápolók nem szeretik, ha kijárkálunk, de nekem most azonnal le kell jutnom az udvarra, hogy végre enyhíthettem nikotin hiányom. Szerencsére mikor kinézek, nem látok egy lelket sem. Elindulok a lift felé, nem szívesen lépcsőznék törött bokával. Beszállok, és megnyomom a földszintet. Hamar leérek, és folytathatom az utamat, ugyanis ott sem látok szinte senkit. Kilépek az udvarra. A friss levegő jót tesz a fejfájásomnak. Jó érzés kint lenni a szabadban. Leülök a padra, és szívni kezdem a cigim. Miután elszívtam, nézem tovább a madarakat, aki csipegetik a nekik szánt kenyérdarabkákat. Hátrasimítom a szemembe lógó szőke tincseim, és felállok a padról. Sántítva vissza indulok a kórterembe, és talán majd később felhívom a legjobb barátnőmet.

Mikor visszaérek, már nem csak én vagyok ott egyedül. Kaptam egy szobatársat is, az alatt az idő alatt, míg lent voltam. Valahonnan annyira ismerős nekem az a fiú. Mikor az egyik ápoló arrébbáll, meglátom az infúziót is, amiből arra következtetek, hogy kiszáradhatott, vagy valami ilyesmi. Közelebb megyek, és az ágy másik oldalán meglátok egy másik fiút, akit eddig szintén, azaz ápoló takart el. Akkor esett le, hogy kik is ők. Az alvó raszta hajú, és a mellette álló fekete hajú fiú, ikertestvérek, és mindketten a Tokio Hotel tagjai, akiket annyira megszerettem.

Bevezető

Üdv! Úgy gondoltam ideje lenne írnom egy Tokio Hoteles fictiont. Jó olvasást és várom a kritikákat, akár jó, akár rossz, legalább tanulok belőle. :)

Leb' die Sekunde - Élj a pillanatnak

Isabella Rhode (15) élete megváltozik, mikor közeli kapcsolatba kerül a Kaulitz ikrekkel (16). A szőke hajú csoki barna szemű lány kórházban fekszik, új szobatársa pedig Tom Kaulitz lesz. Az fiú öccse, Bill, minden nap bent van ikrénél. Mivel mindkettőjüknek pár napot bent kell, töltsenek, van idejük megismerkedni. A lány édesanyja semmit sem sejt a kialakuló barátságról.